Nemigazország

Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Itt az is megtörténhet, ami máshol nem, és meg is történik. Az ellentettje méginkább. A túlélés kérdéses, majd töröm az utat. Gondolkodok, elmélkedek, (s)írdogálok. Ezé van ez itt...

A vonat nem vár...

..az írás megmarad

Közhelyeim

Dakar light

2008.01.17. 14:39 | Prophet | Szólj hozzá!

Bizonyára már mindenki tudja, merre is fekszik a kies Mauritánia. Al Jumhuriya Al Islamiya Al Muritaniya a "vendégszeretetéről" vált hírhedté, amikor is December 27-én a terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban, három nappal korábban pedig fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, míg egyet súlyosan megsebesítettek.
Sajnálom is a versenyzőket, hogy nem jutnak hozzá az olcsó benszülött lányokhoz némi mauritániai ouguiya-ért. Otthon drágák a lányok, rádásul a kiskorúakat védik is. Az évenkínti repesztéseken kívűl persze van még látnivaló Mauritániában: 1 030 700.00 km2-nyi sivatag, berber (82%), néger (16%), egyéb (2%) népekkel feltöltve. Megjegyezném, Iszlám köztársaságról beszélünk, ezért talán érthető, hogy némiképp konzervatívan viszonyulnak a nyugati kultúrához, mindazonáltal ez nem magyarázza, hogy miért nem fúrnak egy kurva kutat, ahelyett, hogy AK-kal rohangálnak. De nem vagyok én szociológus, hogy ehhez értsek. Csupán az örömhírt hozom, miként a betlehemi csillag, hogy aki hiányolta az ország  sztyeppés, szavannás területeit, melyek a Szenegál alföldjébe térnek nyugodni, ne kárhoztassa tovább az idegen kultúrákat! A remény feléledt! Veszprém és Várpalota környéke (közelebbről a lőtéren) kárpótolhatja majd a rajongókat! Legalábbis Újhelyi István szerint. Innentől gyanús... de túl előítéletes vagyok. Tovább is van, kéretik kattintani!

· 1 trackback

Címkék: turizmus veszprém ötletek dakar bamako mauritánia várpalota pót dakar ralli

Dübörgünk

2008.01.17. 14:20 | Prophet | 1 komment

Jubilálunk, azaz kicsit elkésve. De ilyenek vagyunk Majdnem egy hónaposak vagyunk! Vagyok. 14-én volt a forduló. Elfelejtettem. Van ilyen. Viszont aminek jobban örülök annál is, hogy egy hónap után is tartom az alacsony színvonalat, hogy látogatnak is! És kommentelnek (hozzászólnak) ezek a kedves látogatók! Bátorítom őket. Csak így tovább. A visszajelzés fontos! Viszont úgy érzem, ki is kéne őket szolgálni. Már régóta tervezem (kb 5 napja) a napi bejegyzést, egy összegzést a nap végén, reagálást a napi eseményekre. A héten úgy gondolom már csak heti összefoglaló lesz, bár olyan magaslabdák röpködtek, amiket nem lehetett kihagyni. Mostantól más lesz. Eskü! Már van is téma a következő bejegyzésemhez!

· 2 trackback

Címkék: köszönet jubileum látogatók

Abigél

2008.01.11. 13:43 | Prophet | Szólj hozzá!

Tegnap, miután megszabadultam félig a mázsás tehertől, a köröző keselyűket is sikerült elijeszteni egy száraz ág, nomeg az életrevalóság segítségével (gyk: a vizsgáim nagy részét letudtam, alapszakon 1 van hátra, és eddig jól állok), gondoltam, bár még sok idő van 21-éig, azért össze kéne szednem magam, teljesíteni a feltételeket, meg amiből kérdezhetnek. Művtöri vizsga, egyik ilyen kitétel az Abigél nevű mű abszolválása volt. Nem a könyvről, jelen esetben a filmről beszélek. Mindazonáltal a hat óra, amibe a filmet sűrítették, elég lett volna a fél könyv elolvasára. Miután legyűrtem (egyszer elaludtam rajta, de talán megbocsátják), megállapítottam, hogy a mai magyar filmművészet egy rakás szar, nyomába sem ér a régi szép időknek (azért Kádár ne jöjjön vissza).

Címkék: kritika film vizsga abigél magyar film színészek

Rom-a helyzet

2008.01.11. 00:04 | Prophet | 1 komment

Azt írja a wikipedia, hogy Magyarország szinte mindegyik településén élnek. Számukat körülbelül 1 millióra becsülik, persze ez lehet fals érték, a legtöbben ezért, vagy azért nem válalják identitásukat (mondjuk mert nem segélyért állnak sorba épp). Azt írják az okos enciklopédisták, hogy külföldön önmagukat magyarnak vallják, míg szülőföldjükön általában romák vagy cigányok, akik elhatárolódnak a nem-cigányoktól (gádzsók). Ennek ellenére a többi roma csoporthoz képest jórészt integrálódtak a magyar társadalomba (akkor én biztos rossz országban laktam eddig... vagy talán más jött a Marsról?).

Szóval mit gondol egy gádzsó a romákról, vagy cigányokról?

Címkék: cigányok késelés cigánybűnözés fémtolvaj gátak

Felkelt a nap...

2008.01.09. 16:49 | Prophet | Szólj hozzá!

Érdekes, úgy tűnik az ember lehet boldog. A felhőtlen érzések adják ezt, az, hogy most már nem függ semmitől, és jöhet bármi, vihar, eső, szél, (a haj tart), nem igazán számít. Talán még táncra is perdülne. Merthogy olyan jó kedve van. A szó, amit kerestem, és jól leírja ezt, az a feldszaba/dúlt. Bizonyos sokk kell ehhez. Más utakról is idetévedhetünk. Ha megbékélünk mondjuk a dolgokkal, belátjuk, meg ilyenek. De hogy mit is gondolok a beletrörődésről, hát le nem írom. A fontos, hogy ha kinyújtóztatnám a lábam, és csak mosolyognék a világra, az is már elég lenne. Mert olyan mosolygós, vidám, idilli állaptoban, légies, mondhatnónk ELÉGEDETT hangulatban vagyok. Magammal. A világ továbbra is szar, de kit érdekel. Az erő velem van, hatalmam van felette. Sajos ilyenkor lehet pofára esni, mert a magas ló, meg minden, és jön derűre ború. Addig viszont jó. Hmm

Címkék: gondolat boldogság vizsga

Zlad, Molvánia fekete hercege

2008.01.04. 10:22 | Prophet | Szólj hozzá!

Santo Cilauro. Mindenkinek biztos ismerősen cseng a név (szünet....neeem). Komédiás, vicces figura. Viszont ha azt a nevet dobom be, hogy Zlad, akkor viszem a bankot, a verdát, meg a csajt. Videó után lehet tovább is olvasni!

Címkék: kamu turizmus youtube gondolatok poén valóság látnivaló zlad burleszk permormance gag molvania

Blogstone, a halott város?

2008.01.04. 10:12 | Prophet | Szólj hozzá!

Már a két kis kezemen sem tudom megszámolni, vajon hány nap telhetett el, az előző bejegyzés óta. Ami rádásul két kommentet is produkált, szóval lassan, de biztosan felépítjük a szocializmust, esetleg még a 4-es metrót is beelőzhetem ilyen sebességgel! Tisztességes verseny lenne, amatőrök között folyna...

Címkék: énblog tanulás karácsony újév

A magyarok nyilaitól ments meg uram minket...

2007.12.21. 14:11 | Prophet | 2 komment

A nemzetközi helyzet fokozódik,  hát még a házáji! Végre nekünk is van felszabadító hadseregünk, nem kell irigykedve az IRA-ra, vagy Arafat Mártírjaira olya fájón tekintenünk. Tán még a messzi keleten, Bin Laden apó is elismerően biccent vizipipázgatás (és ármánykodás) közben, amikor a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tetteiről hall. 100%-ig magyar. Avagy mégsem?

Címkék: politika hazugság terror gondolatok böszmeség nbh titkos magyarok nyilai

Leves hasonlat

2007.12.20. 18:00 | Prophet | 2 komment

Az élet olyan mint a leves. Egy tál gőzölgő, forró húsleves.

Címkék: gondolatok felfedezés

Máma már nem hasad tovább

2007.12.20. 00:49 | Prophet | Szólj hozzá!

Majdnem vége a hétnek. Ma már csütörtök van, tehát T-4, oztán karácsony. Kicsit kiábrándító, nem is igazán van hozzá kedvem. Azaz lusta vagyok, mert holnap ha törik, ha szakad, be kéne mennem a városba, nézni valami fa alá valót. Már van is egy vázlatos elképzelésem, ecsémnek ugyanakkor még nem tudom, mit vegyek. Falinaptár már snassz lenne.

Címkék: tv karácsony műsor napló élmény

Kávéautómata

2007.12.17. 22:29 | Prophet | Szólj hozzá!

Sokminden van mi csodálatos, de az embörnél nincs csodálatosabb! Tényleg. Milyen csodás gondolatok szintetizálódhatnak 1500 köbcentiben! Pl most ébredtem rá (aha élmény), hogy a kávéótómata a várban, nőnemű. Képeket mellékelek hamarost!

Címkék: vár felfedezés kávéautómata

Az őrület határán

2007.12.17. 19:42 | Prophet | Szólj hozzá!

Gondolom mindenki ismeri az érzést, amikor az embert tarkón vágják egy szeneslapáttal, estében beveri az állát a WC csészébe, és beleesik a mocsokba, amit a szorgos takarítók a padlón felejtettek, valamikor a cocializmus építése során.

Címkék: tanulás fáradtság vizsga agyhalál unalom tespedtség

Hó volt, hó nem volt...

2007.12.16. 12:51 | Prophet | Szólj hozzá!

Tegnap nem tudtam aludni. Úgyhogy, gondoltam egy nagyot. Szépen felöltöztem, és olyan 3 óra fele lementem sétálni. Esett a hó, az utcák teljesen kihaltak voltak. Nesz sehonnan se szűrődött ki, csupán a tetőkről lehulló hó zaja törte meg  acsendet. A fák csupasz ágain is megült a hó, és a zavaros neonvilágítás kellően szép hátteret kölcsönzött neki. És hogy a hókotrók sem jártak, az külön öröm volt. Az út közepén, semmitől se zavartatva lépkedhettem, hallgathattam a szűz hó ropogását a talpam alatt. És ahogy az égre tekintettem, nem láttam semmit. Se a Hold, se a csillagok útmutatását.

· 1 trackback

Címkék: éjszaka tél gondolatok bolyongás

Mi folyik itt?

2007.12.14. 23:07 | Prophet | Szólj hozzá!

Egy újabb napló? Egy újabb semmitmondó magamutogatás? Lehet.

Egy pillangó szárnycsapása homokvihart kavar a sivatagban. Legalábbis ez lenne a cél, ha beindul majd az élet, és az "igényes" műsorszórás.

Címkék: első
süti beállítások módosítása