A minap a pályaudvaron jártam, figyeltem az embereket. Felfigyeltem két tagra...Sertéstenyésztők lehettek. Várták a buszt, arról beszélgettek, hogy bajban az ipar. Kétségbe ejtő a helyzetük. A húst is alig veszik át, nyomott áron legfeljebb, támogatásnak nyomát se látják.…

Még borzong, libabőrzik a karom, az illatok az orromban... a telihold barnít. A madarak pedig valami lassú dallamot dúdolnak. Átkozom a fákat, mert rügyeznek. A sárga, a fehér virágot, mert csak én látom. Magamat fogom kézen.

Egy hajnalon a dagály rakta le a nedves homokba. Keletről sodródott oda. S ahogy a nap a horizont felé emelkedett, a levegő lassan felmelegedett, kinyílt a kagyló. Kilépett belőle egy lány, tenger szülötte... maga mögött hagyta a vizet, a nyomait, várta, hogy megszáradjon, elhevert.…

Eső nélküli elázás. Vajon ez kell a felismeréshez? Irracionális, egy fokozattal beljebb, s van mire fogni! Amit amúgy is: Kékes fényben ragyogó vénák, meg artériák. Ez jelenti, hogy rám esteledett, körül ölel az éj, s más nem maradt, csak a betű. Nézem őket, fejteném, hogy a…