A Tecső olyan gyöngyszemek lelőhelye, hogy nem győzök a házi oltár előtt hódolni a srácoknak . Jelen esetben már egy nagyon ritka, polinéz fekete ékkőről beszélhetünk. Madonna klippjei taroltak még valamikor az elző évszázadban, újítás volt, hogy össze volt vágva a zene, a kép, és fűszerezték különböző izgalmasabbnál izgalmasabb jelenetekkel. Manapság is kerülnek elő ilyen zseniális rendezések, ami a pikantériája, hogy ebben az időben Madonna még süldő lányka volt (hány éves is?)... Éljenek a csajok, tartja a mondás, egy film nézőszámát nagymértékben növeli, ha csöcsök szerepelnek benne. S ha mindez színesben történik, valami igényes zenei kísérettel, megkapjuk ezt a valamit a múlt század vérzivataros éveiből:



Az ember nem tudja, sírjon-e, vagy nevessen-e. Adolf "bácsi" házivideója, immár mindenki számára elérhető. Köszönjük.. Értékelni lehet, és véleményezni is. Nem helyezkedem semmilyen álláspontra, megpróbálom objektívan szemlélni...

Ettől a videótól kicsit padlót fogtam. Hihetetlen, mire nem képes ez az ember. Reggel neki is állok szerintem fekvőtámaszozni... hihetetlen.

Amíg el nem készül a másik bejegyzés, hangolódjunk. Most nincs kedvem keresgélni...

Ma találkoztam a szőkökútnál az Istennel. Rám mosolygott. Miután eltette a villámló botot, és beletörölte a hugycseppeket az ingébe, szélesre nyílt a szája, kivillantak a maradandó fogai a hányástól különböző színekben - mint szájbersárga, neonzüld- pompázó szakálla közül. Hogy nekem örült-e, vagy csak a prosztatája égett, nem tudom. Azt se, hogy az csillogás volt-e, ami a kaján kis vigyort kísérte, vagy csak a napfény tört meg egy régi koronán, nem, nem, fogalmam sincs. Dobtam neki egy 50-est, ahogy néztem, csak annyi kellett neki a betevőjéhez. Legyen boldog, 2 literbe bele lehet feledkezni. Így lehet csak kibírni, és ha már egyszer elbaszta, akkor fájjon kicsit a feje másnap. Esetleg megfagy az éjjel. De akkor hova jutna? Pokolban égne az Isten azért, amit tett? Velünk? Vagy beszámítják neki, hogy részegen teremtett?

Kinn áltam az esőben, fejemre szakadt az ég, a vizet belecsapta az arcomba a szél. Erősen átnedvesedtem, de szerencsére nem volt feltűnő, hogy mellette be is pisáltam, mert szembe jött az élet. Azt mondta, nem szabadulsz könnyen. Bazmeg...

                                             Sír

                        vástól, mert amire sokszor
                  oly elborzadva gondolsz, nem más,
               mint álmaid elcsöndesült örökkévalósága
és új sejtszövetbe épülése tested egykor volt molekuláinak.

-Bejössz egy pár percre?
-Miért ne, ráérek egész déután.
-Csipszet? Vagyis ilyen rózsaszín pufit. Snack, vagy mi. Majdnem olyan, mint a zizi,
 meg a krumpliszirom keveréke.
-Inkább kihagyom. Annyira nem bizalom gerjesztő.
-Jó, leteszem ide az asztalra. Hozok egy tálkát neki, addig helyezkedj el kényelmesen. Cipőd azért vedd le, mielőtt felteszed az asztalra.

(kimegy, tállal jön vissza. Benne a rózsaszínű snack)

-Na, mi van abban a cipősdobozban? Amit mutatni akartál?
-Előferdülhet.... csak nehéz lefeszegeti a tetejét.

(kiborul a tartalma, a tálka kihullik a másik kezéből. Szétterül a padlón)

-Te jó Isten, ezek mik?
-Összeaszott kismacskák. Még rózsaszínek. Frissen születtek...
-Elhányom magam, normális vagy?
-Ó, nem kell parázni. Összeszedem, csak nehéz kiválogatni a csipsz közül. Van még otthon   egyébként is.

Jövék haza, csend volt, és éjszaka. Komor kedv, komor idő. De azért másra nem vetítem ki, nincsenek személyiség zavaraim, csak neurózisok. Vagy ki tudja. Lényeg, hogy ahogy a lábam elé bámultam, látám vala, hogy egy szegény cserebogár a hátán brékel, kapálódzik, próbál lábra állni, de mindezt hiába. Talán megszédült a lámpa fényében, és nagyot zuhant alá a sötétségbe. Elképzeltem, mi várhat, rá, ha továbbra is így hagyom. Kiszárad, megsül a napon. Esetleg madarak, verebek, vagy galambok lakmároznak a belsőségeiből. Nem hagyhattam ott. Beavatkoztam a természetbe, az ember ilyen. A hasára (nem, nem a hátára!!) állítottam, had menjen tovább, és meneküljön az elemektől. Aztán agyontapostam, hisz az élet nem habostorta.

Nagy az Isten állatkertje, de mégtöbb mindent lehet a youtube-on megtalálni. Érdekesebbnél érdekesebb dolgok!

És amivel érdemes kezdeni:




Dicsőség a hősi halottaknak!

Az etée klubbon is szoktak Üzenet címén népet nevelni. Pl: Béla gyere át anyádhoz pöffesztett ugorkáért! Vagy: Szójjá' má' mutternak, dobjon le szotyira pénzt! Jó dolgot ellopni nem rossz! Következésképp innentől lesz üzenet is! Már csak tovább kell nézni...

Lassan már tényleg ácsceruzát nyelek. Valami farok lövöldözött reggel, és a sánta baglyom magával vitte a tehetségtelenségem is! Azóta csak vakarom a fejem, és be-benézek a tükör mögé, hogy tényleg magamat látom-e. Nem, nem jutnak eszembe a szavak. Próbáltam ecsettel, nyuszt, hermelin, meg gyapjas orrszarvú farokbojtjával is a papírra vetni. Hányatni nem szeretem magam, de mégis, valami hasonló erőlködés ez most! WC-n is voltam, semmi, semmi, csak révedek. De nincs hozzá kalauz. Az idő fogy, és a türelmem is. Kinn vár a verőfény, ostorozná a hátam. Kis adalékanyagot tapasztottam hozzá, így a viszkozitása nagyban nőtt, de még ígyse elég semmire sem ez a pár óra. Elfolyik. Node végigérek ezen a 7 oldalon, a címet is felírtam, meg a nevem. Dátumot is! Azzal is hozzáteszek valamit. Jaj, kár hogy nem gyúl világosság. Kerestem a hűtőben, ott van.

Idővel eszembe jutott, hogy miként a madarak is csak szárnnyal tudnak repülni, agy is kéne a gondolkozáshoz. Innom kéne egy Kamala főzetet, de egy húslevest minimum.

Van az úgy az emberrel, hogy nem tud aludni. Én nem akarok. Nem szeretek. Persze álmodni jó. De meghal belőlem valami minden egyes alkalommal, amikor visszatérek a valóságba. Otthagyom egy részem. Mindazonáltal fel tud borulni a bioritmus. Valamikor pótolni kívánja a szervezet. Nem akkor persze, amikor én szeretném. Napközben. Órák közben. Alá kell támasztani a fejem. És amikor újra estvéledik, és kezdődhetne a tánc, nem modzulok. Pedig szívem szerint fejest ugranék. És idővel, pont a kritikus pont után, már forr a vérem. Nem bírok aludni, nem akarok. Mennék. Szórakozni, élni. Elfelejteni az olyan torzulásokat, amit egyes órák kihoznak belőlem (pl az előző bejegyzés). Nem törődök a testemmel. Veszek koffeintablettát. Veszek.

Ez született lélektan órán. Túl hosszú, szét kell darabolni. Darabokban jó

Természetes testiség-különbség

Lassan elérkezik a nagy nap. Nem a Messiás szál alá, és nem is a Második Eljövetelre várok. Pedig az aszkézisemet még egy ciszterci szerzetes is megirigyelné, hát még egy parizelus. Quimby, április 26-án a Moziban! És megvan a jegyem! Jepp. Hónapok teltek el a várakozással, közben kaptam egy kis pótlékot, de végül megnyugodhatok. És utánna héten, no mi lesz a Pannóniafeszten? Quimby! Az egyik legkedvencebb zenekar.



Halljunk is valamit, van elég anyag a youtube-on (tecső). Igazítsuk mondjuk a hangulathoz?
Akárhonnan nézzük, ez már művészi.

A remény halvány sugara csillant meg a Ferencváros szurkolói számára, akik már beleveszni tűntek a ködbe, a feledés homályába. Kopár, pengeéles sziklákkal szabdalt elvadult tájon vezetett idáig az útja a csapatnak. De most úgy tűnik, kibonthatja a csapat a szárnyait, és mint a börtönéből szabadult sas, felemelkedhet, és szerte zavarhatja a felhőket, amik manapság a futball pályák felett gyülekeznek.

Az első stációkat már kijárta, végigkorbácsolták, megalázták számtalanszor: Makó-Ferencváros 2-2, Ferencváros-Orosháza 2-2, Szolnok-Ferencváros 2-1. És még nem értünk a Koponyák hegyére. Talán meg se szakadna az MLSZ székház, nem menekülnének a farizeusok, ha a következőkben végleg kilehelné a lelkét Magyarország egyik kedvenc csapata. Hanem. Never give up, szól az ősi angolszász mondás! Ha (és itt egy másik vallási átalkötés) a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez: megbízható források szerint az FTC a jövő szezont már a román másodosztályban kezdi, így hagyva hátra a bilincseit, valamint hogy méltó ellenfeleket leküzdve jusson fel a csúcsra.

Igen, igen. Ajzószer. Nem tesz jót a szívnek, nem gyereknek való. Inkább aludjunk. Aludjunk? Ugyan. A kávézásnak hagyománya van. A sorbanállás az autómata előtt, az apró összekuncsorgása, a beszélgetések mind hozzájárulnak az utánozhatatlan hangulat kialakításához. Ha megengedhetjük magunknak a luxust(vesszen a burzsoázia), még egy kávéházba is beülhetünk, hogy kényelmes plüss fotelekben fogyasszunk. Ha csak a fapados önkiszolgálás marad, instant tasakokból, az sem gond. Beállítom a gépet, és már jön is. Cappucino esetén tesz hozzá port, meg melegvizet, tejet is kérhetek, meg cukrot is. De ennél többre nem számíthatunk ebben a globalizált világban. Uniformizáltak még az autómaták is. Persze a kivétel erősíti a szabályt! Hogy ez pont velem történjen meg, elég kicsi az esélye. De akkor nem mesélhetném, és nem hüledezetnének az emberek.

Estefelé már amúgy is csökkentett üzemmódban fut az agyam. Nem kopogtat csak úgy be az ihlet, nem állnak össze a szavak. És akkor még nem is fogyasztottam alkoholt. Hogy megadjam a tiszeletet (ne zuhanjak össze órán) drogokhoz kellett nyúlnom. Bezony, leslattyogtam, megtömtem az autümatát, kérve kértem, adjon egy cukros, tejes cappucinot. Adott. Valamennyire felébreszt, mégsem keserű. Kortyolgatom már a 6 órai kezdés után, de fincsi, nemsokára majd hat is. Amikor viszont a pohár fenekére néztem (nem jártam még félúton se), feltűnt, hogy valami fekete, azonosíthatatlan matéria úszkál benne. Van olyan, hogy nem őröl rendesen, lefolyik az is. De ez más volt. Társai is voltak. Most is futkorászik a hideg a gerincemen. Egy, két, há, négy! Négy szárnyashangya lubickolt önfeledten az életmentő kávéban. Látomásom támadt, mi van, ha esetleg öten voltak, csak már elnyeltem. Azóta nem tudtam mindezt feldolgozni. A kurvaanyád a legkevesebb, amit megfogalmaztam. Azthiszem amellett, hogy kiragasztok rá valami matricát, még meg is rugdosom. Mert szociális egyed vagyok, gondolok másra, egyébként is megérdemli.

Teljesen vétlen vagyok az alábbi elkövetésében, megszállt az ihlet, aztán csak írtam, és írtam. Egész hosszú lett, elfelejteni meg nem akarom. Úgyhogy föltelepítjük az internetre. A forrása az eszmefuttatásnak itt megtekinthető. Utólag méginkább meggyőztem magam, hogy szamting iz rotten in de sztét ov hangeri: miért pont péntekre szervezték a tüntetést? Szombaton egy antifasziszta sem lenne ott, kedvükre mulathatnának!

Kétezernyolcmárciushúsz:

Lassan egy hete élek együtt az új fejemmel. Rövidebbre lett vágva a hajam, és mostanra kezdem megszokni. Amikor elkészült, úgy gondoltam, hogy jobb lett volna az ittas Stevie Wonder kopaszt meg. Jaj, de túllendültem rajta, már nincsenek tévképzeteim se - azt hiszem. Rádásul, ha a fodrászat után, egy héttel, napra pontosan szakadni kezd a hó, akkor nem lehet eltagadni, hogy jól sikerült, nem igaz? Ezt jelnek tekintem. Rádásul ha egy nappal utánna hiperhivatkozást szúrok be egy vak zenészről, az már kész kinyilatkoztatás.

Apropó, kinyilatkoztatás: asszem a nyáron kirándulok az őserdőbe, és majd azzal csúfolom, a benszülötteket, hogy "bibi, nekünk van Kinyilatkoztatásunk, nektek meg neeem"! Azok meg majd futnak a terhes vizilóistenhez, vagy a karvalyhoz, de hiába, Jézust nem überelheti senki. Ilyenek ezek a primitív népek, mennyivel különbek vagyunk mi haladó szellemiségű társadalmak! A pokolba velük.

Még vissza kell mennem, majd ha eszembe jutnak a káros gondolatok, azt lementem a vincseszterre, csak megtaláljam a rémálmok között...

Meg kéne tanulni cigányul. Meg is kérdem, hol lehet. Harapok egyet a napkorongból, úgy el fel sem kell oltanom a lámpát, ha olvasni akarok!

Update

Az, hogy nem olyan egyértelmű az élet, a 10.000 szavas közhelygyűjteményben is olvasható! De mégis, van amikor beugranak dolgok. Pl mint tegnap, vagy ma, de mindenesetre március 20-án (érdekes). Ha van egy ember, akinek pl még sohasem láttuk az arcát, mert bukósisakot, símaszkot és napszemüveget visel, fekete ruhában jár, honnan tudjuk, hogy nem mi vagyunk? Nem csak kivetítjük magunkat, és kívülről látjuk a dolgot? Még akkor sem lennék biztos benne, hogy a bringás idióta nem én vagyok... de talán a "barátai", már ha vannak, felvilágosítanának. Ennek ellenére feszélyez, hogy mi van, ha... ...mi van, ha nem vagyunk egyedül! Itt benn...

Március 9 után, 10. Sunny Monday! Kettőezer-nyolc.

Lefekdütem a minap, akkor még február volt. Ma meg, amikor a Margit templomban a holtig tanuló jópap az egy órát húzza, már március 10-e van. A kettő közti hosszú éjszaka csak történelem, még meg sem érdemelte, hogy említésre kerüljön. Valójában győzött ez enerváltság, de ma azt mondtam, nem. Fizettem ezért az életért, 21 éve, azzal hogy majd 90 akárhány év múlva lépek, szóval ki kéne tölteni az űrt, a pornó mellett legyen valami érdekes is a neten. Igaz, ez csak most fogalmazódott meg, de hadd szárnyaljak mán.

Valamikor 13 óra környékén felpattantak a pillák, futottam volna, hogy beérjek 10 órára, de nem értem el az időutazáshoz elegendő sebességet, pedig busszal menjek. Csak 2-re értem be. De nagyon nem bántam meg, jó megérzés alapján aludtam eddig... Közben hét ágra sütött a Nap, forróságtól reszketett a lég. Se paraszt, se nem cigány véglénnyel nem futottam össze, ez se rontotta az összképet, és már túl voltam a nap felén, egész jó az arány!

Két órát végig... ültem, hazafelé folytatódott a jószerencse (gyorshalál), rámköszönt egy csaj, kár hogy tejfogai voltak, és kitámasztós biciglije. De elköteleződés kérdése.

Amúgy nyertek az igenek, Feri már szedi a cókmókját, egzotikus helyre költözik, vagy egy baldachinos koporsóba, netán egy 5x5-ös vasráccsal biztosított cellába. Kár, hogy mostnanra elpilledtem. Már alig voltam ideges a Provident reklámjától, ami azt hirdette, hogy te büdös, csóró prosztó, vegyél fel hitelt Húsvétra, kurva kölykeid szeressenek.

Gyakorlatilag egyszer frizbiztem életemben, ott be is fejeztem. Történt ugyanis, hogy egy nyereményjáték keretében visszaküldtünk néhány vonalkódott, ezért cserébe a Biopon megajándékozott egy fröccsöntött műanyag frizbivel. Ki kellett próbálni, legalkalmasabb helynek a mező ígérkezett, ahol a füvek, fák, mókusok, nyulak, meg az összes szavannai ragadozó tanúja lehetett a vereségemnek: a korong az első dobásnál már úgy orrnyergen talált, hogy egy életre, vagy legalábbis évekre elment a kedvem a hajigálástól.

Fekete Pákó is így lehet mostanában a médiával, egyszer kell pofára esni, megtörtént, és "most" a Frizbi is orrnyergen találta (nem akanék kitérni arram hogy nem volt nehéz eltalálni azt).

Az egyik blogból értesültem róla, hogy a rendkívűl színvonalas magyar ATV egyik idegtépő talkshow-jában (a bizonyos Esti Frizbi) Tánczos Gáborral lesz egy mélyinterjú, amit a média egyik fenegyereke, Hajdú Péter vezet majd. Ő volt az aki M. Péter, D209 fedőnevű államfériú lányával ápolt szorosabb kapcsolatot, és a Közszolgálati Televízión  Névsort (?) is jegyezte. Onnan költözni kellett, ATV-n megállapodott, és ha nem akadok rá a tippre, máig egy nézővel kevesebben követnék figyelemmel ripacskodását. Miután érdekelt Tánczos története, és megvan a magam véleménye a rendőrségnek nevezett erőszakszervezetről, valamint a bíróságnak csúfolt kirakatintézményről, kíváncsian foglaltam helyet a karoszékben. Az interjúról most nem beszélnék, majd talán máskor.

Miután az ATV sosem tartozott a kedvenc csatornáim közé, gyorsan át is akartam kapcsolni, esetleg egy X-aktát felgönzsölíteni még az este folytán, de akkor dermedten csapott orcámba a bulvár nemespenészre emlékeztető (valójában kénes) szaga: Fekete Pákó kontra Tomcat összecsapás várható, amit állítólag napok óta promóznak. Erre aztán meggondoltam magam, kíváncsi voltam Polgár Tamásra, meg hogy mi is az igazság (na, persze, itt kiderül. Akkor inkább Scully és Mulder). Erre közölték a Kedves Nézővel, vagyis Velem, hogy F. Pákó elhagyta a stúdiót, elmenekült, futva távozott: azzal magyarázta, hogy itt van Tomcat (félt volna, hogy kiderül az igazság?) is meg még hozzátette hogy mak-mak. Az interjú nélküle folyt, megtudtuk, hogy P. Tamás újságíró, van egy rádiója is (reklámnak jó), Pákót nem kényszerítette senki, magától mondta ezeket a dolgokat. Aztán egyszercsak a nigériai párduc (tudom ott ritkán fordul elő a párduc, de ez egy olyan szófordulatnak nevezett retoriai izé) visszatért, dúlt, fúlt, a "törvény" eszközeit, vasökleit is magával hozta, három egyenruhást, meg 2 civilt. Egy kutyát is hozhattak volna, hogy az értelmiség, meg a szakmaiság legalább képviselje magát ebben a díszes társaságban. Előadta az (n)agyhalált, hogy őt erőszakkal akarták ott tartani, és megkergették. Hogy azzal hitegették, ez egy 4szemközi beszélgetés lesz, amiért persze pénzt kap. Mint kiderült, ez azt jelenti magyarul, hogy a fotósok utánnamentek lefényképezni (legalábbis a kergetés), és hogy csak marasztalni próbálták. Arról pedig tudnia kellett őfelségének, hogy hova és miért megy. Valami bűzlik. Valaki hazudik. Vagy valakik: valaki kicsit, más nagyobbat...

Erről szólt a vasárnap estém. Jó program, dicsekszem is majd vele.

Ez a Pákó, ez a Pákó... mi lesz, ha letiltja az összes TV? Visszamegy Nigériába katonának? Esetleg felveszi a harcot a zsidók ellen, és betyárnak áll, az olajat meg a gyémántot a szegínyeknek adja?

U.I.: Azért nézek ilyen műsorokat, mert jobb megismerni az érem másik oldalát, vajójában azt mondanám az ellenség gondolkodásmódját. Bár Pákónál ebbe megizzadtam...

1958 januárját írjuk. Odakint tombolt a szélvihar, behordta a havat az udvarba, a kert végében már egészen feltornyozta azt. Ole Kirk Christiansen kényelmesen üldögélt a maga faragta hintaszékében, hintázott, lábát a kandallórácson nyugtatta, és közben nagyokat szívott a pipájából. Kicsit talán mérgelődött azon, hogy másnap el kell lapátolnia, márpedig ezt 67 éves fejjel nem szívesen teszi meg az ember. Nem volt már fiatal, de jól tartotta magát! Képes volt még a csodára, teremteni, egy darab fából valami újat alkotni. Kicsit hasonlított Istenre a munkája, ez a gondolat pedig büszkeséggel töltötte el. De nemcsak holmi badar, szentimentális gondolatok surrantak át elméje rejtekútjain. Nagy nap volt a mai. Beérett a gyümölcs, megszületett a gyerekszobák elengedhetetlen kelléke (amit a 3 éven aluli gyermekek könnyedén beszippanthatnak), az apró, műanyag építőelem, a LEGO. De a történet nem itt kezdődött, hanem réges régen, egy messzi messzi dán falucskában...

Felelőtlenül szörfölök az információs szupersztrádán. Olyan dolgokba is beleakadok, amikbe nem kéne. Történt, hogy a somogy megyei Gadácson különös kegyetlenséggel meggyilkoltak egy biztonsági őrt, a koponyáját bezúzták, 16 késszúrással végeztek vele, majd benzinnel lelocsolták, és felgyújtották a munkanélküli elkövetők. 2 traktorért. Meglepődik az ember, hogy munkanélküli fiatalemberként említik őket? Nem, tudja, mit jelent. De azért ez a tudás és a tények között lehet eltérés, azzal a céllal láttam neki a keresésnek, hogy kiderüljön, vajh nemcigányok, vagy esetleg fehérbőrűek voltak az elkövetők. Tehát előkerült a google, beírtam a kulcsszavakat, és néztem. Kaptam egy tucat linket, egyiket felelőtlenül megnyitottam. Talán sokkot kaphattam, hogy még most sem térek magamhoz. Napi bulvárhíreink következnek:

Svájc. Alpok. Bicska. Óragyártás. Milka. Gyurcsány Ferenc. Melyik a kakuktojás?

Valami bűzlik. A jó hegyi levegőhöz szokott lakosok ezt állapították meg a mai nappal, amikor kiléptek Davos utcáira. Mi a fene folyhat itt? Csak nem egy Világgazdasági Fórum? Aki ezt kitalálta, jelentkezzen, megkapja a matricáját az óra végén. Amellett, hogy a rendezvény okozott pár forró pillanatot az európai titkoszolgálatoknak. Nem, nem attól tartottak érdekes módon, hogy jön a magyar delegáció, és akkor le kell láncolni a bicigliket, meg figyelni a mozdítható dolgokra. Attól tartottak, hogy iszlamista terroristák merényletet kísérelnek meg Pervez Mussaraf pakiszáni elnök ellen. Mindazonáltal, arra nem figyeltek eléggé, hogy ellenünk vajon mit terveznek. Nem az iszlamisták, a kórmány. A Nagymesternek ugyanis újabb látomása lehetett, prófétált is, osztotta az igét. Lényege: pusztulj paraszt.

Mivel kéne előrukkolni? Ezen gondolkodtam kemény 3.14 percen keresztül. De aztán megcsapott a láp szaga, na mondom a téma a rohadás lesz. Képletesen. Nincs itt láp.

Azt mondta egy dokufilm a Spektrum televízión, hogy az NDK (Német Demokratikus Köztársaság) lakosainak közel 30%-a együttműködött az állambiztonsági hatósággal, a STASI-val. Magyarul tetves, akasztanivaló besúgó volt. De ne szaladjon el a ló, mert fogyik a magyar, ha itthon is szétnéznénk, nem tudom, hány tisztességes ember maradna. Besúgni ugyanis természetes volt a módszerváltás előtt. Ma sok idősb ember azon nosztalgiázik, hogy bezzeg a régi szép időkben, Rákosi pajtás, és Kádárjános idején, mennyivel könnyebb volt az élet! Elég volt valakit feljelenteni, és el volt hallgattatva az illető. A házmesterek kiskirályok voltak, az emberek egymást súgták be. Mert besúgni öröm, már már életforma volt. Ez a kedves mentalitás máig sem veszett ki ebből az elkárhozott generációból, s nem csak a nyugdíjasokról van szó (bár legfőképp róluk), hanem a módszerváltás áldozatairól. Kádár ugyan már 19 éve halott (stílusosan Nagy Imréék rehabilitációjának napján távozott). De ha mondhatjuk ezt, és a fogaink nem törnek bele, szellemi öröksége máig él.

Nem kell messzire menni, elég az olyan kijelentések tükrében a fejünket fogni, mint: "Mé' nem dógoztok?" "Menjetek dógozni" avagy "Nincs jobb dógod?" "Miért nem maradsz otthon?" "politizál" és a többi rettegett szó "csuhás" stb.Nomeg a 3.60-as kenyér is egy aranyos szuvenír ebből a sötét korból, a közveszélyes munkakerülők. Mert mindenkinek volt állása. Közben a gazdaság tönkre ment, a látszólagos jólétet milliárdos kölcsönökből fedezték. De nem historizálunk. Bevezetőnek elég ennnyi is. Mert csak bevezető volt? Azám. A tárgyalás még rövidebb lesz.

Történt ugyanis, hogy elfogadtak egy újabb törvénymódosítást. A pavlovi reflexem ilyenkor egyből aktivizálódik, izzadok, orrlukak kitágulnak. Morfondírozok, vajon mivel akarnak lehúzni megint. A helyzet az, hogy ezentúl magáncégek is végezhetnek trafipaxolást. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy valami élelmes vállalkozó megken pár élelmes önkormányzatist, hogy ugyan már, koma, nem lehetne nekem juttatni azt a közúti ellenörzést. Kiáll ezek után a háromlábúval, és figyel. Valaki figyelmetlen, vagy gyorshajt, katt, már megy is a fizetési felszólítás. Ha feljelenti, márpedig feljelenti. Minden bizonnyal a törvény tisztelete hajtja azt a vállalkozót, aki ilyenbe belevág. Azt is, aki feljelenti a síneken nem megfelelően áthajtót. Nem a pénz motiválja, nem az a rész, ami neki jár a feljelentések után! Ugyanis teljesítménybérnek tekinthetjük, hogy a feljelentések után kapnak részesedést a beszedett büntiből. Persze ha ügyes, akkor többet is megkereshet, esetleg van, aki nem szívesen fizet ki 30-40 ezret, netán 50-et es áthajtásért. Helyette megelégszik azzal, hogy a besúgónak leperkál egy 10-est... így mindenki jól jár, nem?

Az érdeklődés óriási. Újságolja örömmel az Országos Rendőrfőkapitányság főosztályvezetője. Örülök, hogy örül. Már csak azt várom izgatottan, amikor a Zsigával közlekedő kisnyugdíjasokat megvágják 30 ezerre, a BMW-s izomagyat meg "nevetséges" 300-ra, amit úgysem fizet ki. Esély? Egyenlőség? Most erre nincs pénz. De jövőre kolbászból lesz a kerítés, és a kenyér is csak 3.60 lesz (euróban). Haladjunk kérem!

Ha valamikor a távoli jövőben egy okos ember visszatekintene, szemrevételezné, vajh kik koptatták a lét ezen szenvedésekkel feltöltött síkját, kiket kárhoztattak arra, hogy a Kárpátok ölelő karjai között tengessék napjaikat, Nemigazország anyácska/apácska (merthogy van szopás is rendesen, de segget is kell nyalni) kebelén, olyan kövezkeztetésre juthatna a csöppöm, hogy itt birkák élhettek. Szép, füves puszta, megkerem rajta vagy 10 millió juhnak elegendő takarmánygabona. Ha fogná a lapátkáját, és mélyebbre ásna, bizisten meg is találná a kézzelfogható nyomait a nagyüzemi tenyésztésnek: parabola antennákat, TV tornyokat, meg átjádszóadókat. És bizony, bizony, a magaskultúra szentélyeit is, a TV székházakat! Foszladozva, összetörve, kosztól belepve, de még olvasható lenne a mottójuk: A tudatlanság: Erő. Ezek az oligarchák ölelték át, folytották meg parazita-növény módjára ezt a  szép országot, gondolná a jövő históriása! De mi történt, hogyan süllyedhetett alá a média, a bulvár mocskába, hogy érhetett véget a dicsőség, a magasztos csillag hogyan koppanhatott ekkorát a porban?
 
Biztos sokat törné rajta a fejét. Szegény, talán meg sem fejtené. Viszont, egy távoli csillagrendszerben élő kollégája, mondjuk egy Alf a Melmekről azonnal rávághatná! Hát ezért! Mert elrohadt, elsorvadt az agyuk! Nem marad semmi, csak üreges, fekete tekintet. Bábként mozgó emberi massza, akit az uraik elektromos ösztökével tereltek a trancsírozó üzembe, de előtte jól kiszipolyozták őket, lehúzták a bőrüket, amiből Audi üléshuzatot készítettek, koponyájukból levesestált, vagy hamutartót, a csontjaikból meg humuszt, esetleg habarcsot a legújabb palotájukhoz. Azt mondaná ez a melmeki gondolkodó a földinek, hogy nézd, bizonyára ismered a rádió- és a tv hullámokat. Mi már régóta fogjuk őket, amit ez a koszos sárgolyóbis ont magából. Megfertőzi az idiotizmusával a csöndes kozmoszunkat. Túl nagy a zajszennyezés, a Vegától az Alfa Centauri-ig téma ez. Láttuk, hogyan emelkedik fel az ember, és hogyan kezd rogyadozni, hogyan kezd az építmény összeroskadni, szépen, lassan, csavarról csavarra, amíg a rozsda ette váz már nem bírta tovább, és fémes sikoltással maga alá nem temette az egészet. Nézd, nézd a világtok ezen kis szegletét. Nem akarok nagy szavakat használni, túlozni. Tekintsünk le, hisz épp a vizsgálatod tárgya ez a kis ékkő! Mert a mocsoktól ha megszabadítjuk, ha kitesszük pár Bar nyomásnak, a dolgok mélyére tekinthetünk. Volt tehát ez a csorda, magyaroknak hívták őket. Kerülgették a farkasok, mindenféle fenevadok, egyre kisebb helyre szorultak, de sok ideig volt valami identitásuk, az öreg bikák kört formáltak, a szarvaikat védőn emelték a nőstényeik és a kölyök felé. Hiába ostorozák őket, kitartottak.

Aztán új pásztorok jöttek, akik a bikákat kasztrálták, elvettek tőlük mindent, a régi dicsőséget bemocskolák, elhazudták. A csordából pedig nem maradt más, mint egy kérődző tömeg. Annak pedig az igényeit könnyű volt formálni, vezető nélkül ők lettek a pédamutatók. Ezek az új pásztorok elhozták a színes varázslatot, a dobozba zárt csodát, amit, mint az istenek megmutatkozását, úgy tisztelték a patások. Ím eljött hozzájuk is a megmondóember, a nagy száj, akit Médiának hívtak, aki kitárja a szemüket, ami addig a földet és a látóhatárt kutatta szüntelen. Ezek az új dolgok lenyűgözték őket, el is felejtették, honnan jöttek. Áldoztak az új istenek oltárán. Betegesen csüngtek azok gennyes, fekélyes testén, mert nem látták, kik is valójában, a kékes bársony elringatta őket. A kanapé kényelmes volt, a sör meleg, a virsli hideg. De a hasuk és az agyuk megtelt. Megtelt RTL klubbal, TV2-vel, Szerencsekerékkel, Vágóistvánnal, elhitték, hogy műveltek, követték a rózsaszín álmokat: naponta milliók ülnek le vacokba, a falukban megszűnik az élet, bezár a bolt, mert jönnek a színes ideálok, a csalfa álmok. Innen onnan kacsintanak az úton-útfélen előforduló 15 perces sztárok, és az olyan állócsillagok, mint Hoffer Misi, Klaudia, és a társaik, Erik és Botond, akik biztosítják a minennapi izgalmat:

Ki lenne már kíváncsi ezek után a kenyér árára? A Berényi családnak nincsenek ilyen gondjai. Az nem lehet! Nem és nem. Ezt nemcsak az átlag patás gondolhatná. Az a távoli leszármazottunk sem. Neki sem férne a fejébe, miként lehet valakikkel, emberekkel ezt megcsinálni. Kedves gyermekem! Csak hogy tudd, meg lehet! Ne legyen hiábavaló a kutatásod, elmesélem, ebben a jelenben élünk. De ha nem haragszol, én azért felveszem a kesztyűt, hogy ne kelljen ilyen kutatásokat folytatnod. Bár a böszmeség tengere mély, olyan mint egy bányató, az első lépés is lehúzhat, rádásul a csorda is könnyen ingerülté válik, eltapos, ha nem vagy közéjük való, a hínárok pedig ugyancsak lehúznak. De asszem megbírkózok, megbírkózunk ezekkel a hullámokkal...