Ha valamikor a távoli jövőben egy okos ember visszatekintene, szemrevételezné, vajh kik koptatták a lét ezen szenvedésekkel feltöltött síkját, kiket kárhoztattak arra, hogy a Kárpátok ölelő karjai között tengessék napjaikat, Nemigazország anyácska/apácska (merthogy van szopás is rendesen, de segget is kell nyalni) kebelén, olyan kövezkeztetésre juthatna a csöppöm, hogy itt birkák élhettek. Szép, füves puszta, megkerem rajta vagy 10 millió juhnak elegendő takarmánygabona. Ha fogná a lapátkáját, és mélyebbre ásna, bizisten meg is találná a kézzelfogható nyomait a nagyüzemi tenyésztésnek: parabola antennákat, TV tornyokat, meg átjádszóadókat. És bizony, bizony, a magaskultúra szentélyeit is, a TV székházakat! Foszladozva, összetörve, kosztól belepve, de még olvasható lenne a mottójuk: A tudatlanság: Erő. Ezek az oligarchák ölelték át, folytották meg parazita-növény módjára ezt a  szép országot, gondolná a jövő históriása! De mi történt, hogyan süllyedhetett alá a média, a bulvár mocskába, hogy érhetett véget a dicsőség, a magasztos csillag hogyan koppanhatott ekkorát a porban?
 
Biztos sokat törné rajta a fejét. Szegény, talán meg sem fejtené. Viszont, egy távoli csillagrendszerben élő kollégája, mondjuk egy Alf a Melmekről azonnal rávághatná! Hát ezért! Mert elrohadt, elsorvadt az agyuk! Nem marad semmi, csak üreges, fekete tekintet. Bábként mozgó emberi massza, akit az uraik elektromos ösztökével tereltek a trancsírozó üzembe, de előtte jól kiszipolyozták őket, lehúzták a bőrüket, amiből Audi üléshuzatot készítettek, koponyájukból levesestált, vagy hamutartót, a csontjaikból meg humuszt, esetleg habarcsot a legújabb palotájukhoz. Azt mondaná ez a melmeki gondolkodó a földinek, hogy nézd, bizonyára ismered a rádió- és a tv hullámokat. Mi már régóta fogjuk őket, amit ez a koszos sárgolyóbis ont magából. Megfertőzi az idiotizmusával a csöndes kozmoszunkat. Túl nagy a zajszennyezés, a Vegától az Alfa Centauri-ig téma ez. Láttuk, hogyan emelkedik fel az ember, és hogyan kezd rogyadozni, hogyan kezd az építmény összeroskadni, szépen, lassan, csavarról csavarra, amíg a rozsda ette váz már nem bírta tovább, és fémes sikoltással maga alá nem temette az egészet. Nézd, nézd a világtok ezen kis szegletét. Nem akarok nagy szavakat használni, túlozni. Tekintsünk le, hisz épp a vizsgálatod tárgya ez a kis ékkő! Mert a mocsoktól ha megszabadítjuk, ha kitesszük pár Bar nyomásnak, a dolgok mélyére tekinthetünk. Volt tehát ez a csorda, magyaroknak hívták őket. Kerülgették a farkasok, mindenféle fenevadok, egyre kisebb helyre szorultak, de sok ideig volt valami identitásuk, az öreg bikák kört formáltak, a szarvaikat védőn emelték a nőstényeik és a kölyök felé. Hiába ostorozák őket, kitartottak.

Aztán új pásztorok jöttek, akik a bikákat kasztrálták, elvettek tőlük mindent, a régi dicsőséget bemocskolák, elhazudták. A csordából pedig nem maradt más, mint egy kérődző tömeg. Annak pedig az igényeit könnyű volt formálni, vezető nélkül ők lettek a pédamutatók. Ezek az új pásztorok elhozták a színes varázslatot, a dobozba zárt csodát, amit, mint az istenek megmutatkozását, úgy tisztelték a patások. Ím eljött hozzájuk is a megmondóember, a nagy száj, akit Médiának hívtak, aki kitárja a szemüket, ami addig a földet és a látóhatárt kutatta szüntelen. Ezek az új dolgok lenyűgözték őket, el is felejtették, honnan jöttek. Áldoztak az új istenek oltárán. Betegesen csüngtek azok gennyes, fekélyes testén, mert nem látták, kik is valójában, a kékes bársony elringatta őket. A kanapé kényelmes volt, a sör meleg, a virsli hideg. De a hasuk és az agyuk megtelt. Megtelt RTL klubbal, TV2-vel, Szerencsekerékkel, Vágóistvánnal, elhitték, hogy műveltek, követték a rózsaszín álmokat: naponta milliók ülnek le vacokba, a falukban megszűnik az élet, bezár a bolt, mert jönnek a színes ideálok, a csalfa álmok. Innen onnan kacsintanak az úton-útfélen előforduló 15 perces sztárok, és az olyan állócsillagok, mint Hoffer Misi, Klaudia, és a társaik, Erik és Botond, akik biztosítják a minennapi izgalmat:

Ki lenne már kíváncsi ezek után a kenyér árára? A Berényi családnak nincsenek ilyen gondjai. Az nem lehet! Nem és nem. Ezt nemcsak az átlag patás gondolhatná. Az a távoli leszármazottunk sem. Neki sem férne a fejébe, miként lehet valakikkel, emberekkel ezt megcsinálni. Kedves gyermekem! Csak hogy tudd, meg lehet! Ne legyen hiábavaló a kutatásod, elmesélem, ebben a jelenben élünk. De ha nem haragszol, én azért felveszem a kesztyűt, hogy ne kelljen ilyen kutatásokat folytatnod. Bár a böszmeség tengere mély, olyan mint egy bányató, az első lépés is lehúzhat, rádásul a csorda is könnyen ingerülté válik, eltapos, ha nem vagy közéjük való, a hínárok pedig ugyancsak lehúznak. De asszem megbírkózok, megbírkózunk ezekkel a hullámokkal...