Ma találkoztam a szőkökútnál az Istennel. Rám mosolygott. Miután eltette a villámló botot, és beletörölte a hugycseppeket az ingébe, szélesre nyílt a szája, kivillantak a maradandó fogai a hányástól különböző színekben - mint szájbersárga, neonzüld- pompázó szakálla közül. Hogy nekem örült-e, vagy csak a prosztatája égett, nem tudom. Azt se, hogy az csillogás volt-e, ami a kaján kis vigyort kísérte, vagy csak a napfény tört meg egy régi koronán, nem, nem, fogalmam sincs. Dobtam neki egy 50-est, ahogy néztem, csak annyi kellett neki a betevőjéhez. Legyen boldog, 2 literbe bele lehet feledkezni. Így lehet csak kibírni, és ha már egyszer elbaszta, akkor fájjon kicsit a feje másnap. Esetleg megfagy az éjjel. De akkor hova jutna? Pokolban égne az Isten azért, amit tett? Velünk? Vagy beszámítják neki, hogy részegen teremtett?