Lassan már tényleg ácsceruzát nyelek. Valami farok lövöldözött reggel, és a sánta baglyom magával vitte a tehetségtelenségem is! Azóta csak vakarom a fejem, és be-benézek a tükör mögé, hogy tényleg magamat látom-e. Nem, nem jutnak eszembe a szavak. Próbáltam ecsettel, nyuszt, hermelin, meg gyapjas orrszarvú farokbojtjával is a papírra vetni. Hányatni nem szeretem magam, de mégis, valami hasonló erőlködés ez most! WC-n is voltam, semmi, semmi, csak révedek. De nincs hozzá kalauz. Az idő fogy, és a türelmem is. Kinn vár a verőfény, ostorozná a hátam. Kis adalékanyagot tapasztottam hozzá, így a viszkozitása nagyban nőtt, de még ígyse elég semmire sem ez a pár óra. Elfolyik. Node végigérek ezen a 7 oldalon, a címet is felírtam, meg a nevem. Dátumot is! Azzal is hozzáteszek valamit. Jaj, kár hogy nem gyúl világosság. Kerestem a hűtőben, ott van.

Idővel eszembe jutott, hogy miként a madarak is csak szárnnyal tudnak repülni, agy is kéne a gondolkozáshoz. Innom kéne egy Kamala főzetet, de egy húslevest minimum.