Miközben azt emésztettem magamban, hogy az egyetlen papagáj, ami a víz alatt eszik, az egy hal, és  a poratkáim zizegését hallgatám vala, árnyjátékozom a kanapé oldalán. Milyen jó is ez a délutáni napsütés! Mögöttem, ez, meg a múlt, de azzal nem tudok szembenézni, tudvalevő árt a szemnek. Így jutottam el a drapp kanapé alakjaitól magamhoz, egy másik árnyhoz, aki jól mutat a fényben, sötétben viszont magára marad, szorong, nincs ki rángassa. Ez a szabad akarat..