... sokkal könnyebb minden. Addig kényszerűségeknek kell megfelelni, alárendelni magunk. Nehogy elveszítsük a legfontosabbat. Mert minden kölcsönhat mindennel - a rend természete, hogy ha valamit megmozdítok, akkor az egyensúlyért.. valahol, valami más is mozdul. Az égen kirajzolódik mondjuk a büntetés rémképe: megfosztatunk a vezérfonalaktól, a kincsektől, az értelmet jelentő dolgoktól: lehet ez pénz, lehet ez a szabadság, a büszkeségünk. De fenyegethet egy barát, egy szeretett személy elvesztése is, ha túlságosan kicsapongunk. Van amikor csak az adu kijátszása a hatásos. Egy ponton túl viszont, ha már nincs mit elragadni, mitől féljen az ember? Nem azért, mert elvették. Egyszerűen nem jelent semmit, nincs értéke. Közömbös, mint egy elszívott cigicsikk a buszmegállóban. Megszabadulva ezektől a kötöttségektől, kemény munkával kikerülünk az ördögi körből. A világ nem ér el hozzánk. Hozzám. Az ostromok jönnek, és jönnek, de megtörnek a falakon. Ha senkinek nincs hatalma felettem, akkor pedig... nekem lenne hatalmam felettük? Mi van vajon a lemondáson túl? A tökéletes nyugalom? Vagy a mély üresség... már nem is számít, hisz értelem nélküli fogalmak. Már talán a testi lét se számít. Idővel kiderül.