A minap a pályaudvaron jártam, figyeltem az embereket. Felfigyeltem két tagra...

Sertéstenyésztők lehettek. Várták a buszt, arról beszélgettek, hogy bajban az ipar. Kétségbe ejtő a helyzetük. A húst is alig veszik át, nyomott áron legfeljebb, támogatásnak nyomát se látják. Kellett nekünk az EU kérdéskört feszegették... úgy tűnt, nincsenek vele megelégedve. Az csak a jéghegy csúcsa, hogy a takarmányt nem tudják megvásárolni. Az állatokat is nyomorúságos körülmények között tartják, a sok szabályozásnak nem tudnak anyagilag megfelelni, valahonnan el kell venni. És a sok manipulált, teljesítmény orientált táp következtében (minél nagyobb legyen, minél gyorsabban, aki lemarad...) a hús savanyú, nincs meg a természetes íze.

A hangulatukra is kihat, nem mozognak annyit, egész nap fekszenek, már ha nincsenek rácsok közé szorítva. A disznók okos állatok, megviseli a lelküket, akár depresszióssá is válhatnak. Egyikük mesélte, hogy az  egyik hízója bánatában fel is kötötte magát, de még időben levágták...