...futottam. Sőt, rohantam. Lélekszakadva. Mintha üldöznének, s az életem lenne a tét. Bizonyos mértékig így is volt. Láthatatlan üldözők, meg emlékképek, a jövő sötét fellegei jártak a nyomomban. A bokám után kapkodtak! Én meg el akartam rejtőzni a ködben... elveszni... ha már eljött, akkor élni a lehetőséggel, egyé válni vele, eloszlani hirtelen... mindenhol ott lenni, de sehol se. Megtölteni a kis zugokat... ám elhúzódott előlem. Körbevett, de kartávolságon kívűl maradt... a következő alkalommal talán... onnan fentről sokkal szebb a táj... integetek majd, ahogy elúszok a virágos mezők fölött... oda nem ér el már semmi.