Érdekes, hogy úgyis elkövethetek öngyilkosságot, hogy nem... nem foganatosítok semmit. Ha már megadatott a szabad akarat, ezt is eldönthetjük. Milyen halált haljunk, meg mikor. Vannak szimpatikusabbak, és kevésbé mutatósak - hozzátéve, hogy szükségtelen rossz, próbálok szabadulni a gondolatától. Így vízbefulladni, vagy halálra égni nagyon nem szeretnék. Ezek kicsukva. Azonképpen a mérgek, meg éles szerszámok, magasságok is: nem tesznek jót a megjelenésemnek. Hiú hulla lennék, igenis számít, hogyan festek a koporsóban (vagy a halottas hajóban, miközben kifelé sodornak a nyílt vízre az áramlatok). Helyette leinnám magam, és kifeküdnék a hóba. Ekkor csak be kell tenni a mikróba, és menetkész is lennék. Az érvek mellette lehetnének nyomatékosabbak is, mert így nem kompenzálják az ellene felhozottakat: túl csöndes. És magányos. Ami nagyot szólna, az egy autós ámokfutás mondjuk.. tűzpárbaj a rendőrökkel... vagy egy manapság igen divatos bomba mellény. Egyesülnék az univerzummal, nem lenne utolsó élmény.

A fel nem soroltak közül mégis az öregség a legrosszabb. Minden egybevág: ráncok, elbutulás, magatehetetlenség. Árnyék nélküli, üres váz. Ennyi marad, ezzel kell együtt élni. Nem tudnám elviselni, ez tényleg túl nagy teher. És a tudat, hogy nincs kőbe vésve, mikor kezdődik... akár 5 év múlva is lehetek már agg. Mit hoz a jövő? Beleborzonganak a neuronjaim. Érzik a vesztük. A lelkem pedig lassan elszivárog. Nem kell sok, és "megkönnyebbül" a testem. Fellélegezhet, 21 grammal kevesebb. De addig? A nyomás egyre csak nő, és nő. Ki kéne nyitnom a csapot... vagy csak összetörni a tükröket, és nem azoknak tetszelegni. Kibaszott idő.