Jött, látott, és győzött. A csillagok is elbújtak! De nem félelmükben. Eléggé racionálisak ők ahhoz, hogy ne verje ki a biztosítékot náluk pár elektromos kisülés. Egyszerűen átadták a színpadot -a műsor pedig ámulatba ejtett. Kinn áltam az erkélyen, és borsózott a hátam. De nem a hidegtől, vagy attól, hogy Szent Péter gurigatja a hordókat. Mattot adott a természet, épp hogy nem tisztelegtem neki. Helyette karbatett kézzel -még kételkedve, majd már vigyázban állva követtem az eseményeket. Aztán leültem egy székre, és úgy néztem, ahogy a villámok kicakozzák a felhők szegélyét. Egyetlen társam egy magányos biciklis volt, aki elkerekezett a sötétségbe. A dombok pedig kísérteties megvilágításban tündököltek... Szavakkal leírhatatlan, megragadhatatlan. Ez lenne az Isten természete? Akkor értékelem. Érzem a szeretetét. A fák között szélről ne is beszéljünk. Vagy a felfrissülő levegőről. Egyszer teleszívtam vele a tüdőmet, de már ez elég volt, hogy méregtelenítsen. Annyira tökéletes az elemek ezen szimfóniája... a hangok, a fények játéka. A szagok. Bele lehet szeretni. Kár, hogy kevés vagyok hozzá. Ez pedig csak egy szénrajz. Hitvány másolat, gyenge próbálkozás, hogy valamit is visszaadjak.

Update

Megér egy misét a másnapi.. monszun is. Habár felül a gálya... Írnak is róla: veszprem.index.hu/cikk.php (mondjuk tűzrókában okádék felépítése van az oldalnak)