Látótávolság: az a távolság, amelyről a különféle tereptárgyak még felismerhetőek.

Táblák, táblák... útjelzők. Nem azt mutatják merre kell menni, csak hogy hol keressük, amin elindulhatunk (most is kaptam, csakhát az ördög küldte, de tőle is elfogadom, mert miért is ne: ő a Fényhozó, mindemellett fura fazon, és cseles, meg ravasz: nehéz észrevenni, mert narkolepsziás, állandóan a részetekben alszik). Egyesek korrektek, kézzelfoghatók, másokat mondjuk csak egy rozsdás drót rögzít a létbe. Lehet valami tábla úgy is, hogy nem tud róla: akkor már valakinek számít. Az a füstszerű köd, vagy felhő is ilyen volt, amit kilehelt magából a Tó. Megült a földeken, itt ott üregeket képzett, s körülölte a benne tartózkodókat... ha mélyet szívtam volna a légbe, lassan kitöltötte volna a tüdőm...

...  úgy terült el a tájon, ahogy az emberek közé is leereszkedik egy függöny. Nem vasból, ebből a füstszerű köd-anyagból. Mint egy légnemű pókháló. Megtapad, földhözragaszt. Malter helyett használják a halászok évek óta. A furcsa hajnalok érkeztével (erről majd lehet írok egy mesét) kimennek a partra, puttonnyal a hátukon, azt kibélelik ezzel, aztán javításra, ragasztásra, meg ilyesfélére... itt, távol a tengertől azonban csak árt: alászáll, a látótávolság csökken, elmosódnak a színek... de ami a legrosszabb, hogy egymást se vesszük észre. Egymást se látjuk. Állok, szédelgek. És bassza meg az ég, mormolom. Persze azt se látom, a nap kurva magasan jár a felhők fölött. Csak annyi értelmem nincs, hogy ezt felfogjam. Ezt átlássam. Pedig mindig van ottvalami, áll valaki a ködön túl. Talán nem is messze, de hát a hályog természetéből fakad, hogy ápol és eltakar.

Szóval nem csak emberkedni kell, mégha félelmetes is. Nekem is az a bajom, a tudatom, meg a konvenciók, 0-ás reaktorból kiáradó förtelmes sugárzás (ami megfertőz, és legyengít, ilyen balfasszá (=emberré) tesz). Legyünk már lelkesebb állatok! Tanácstalan tipegés, szipogás ami folyik. A köd meg nem csak átlátszatlan, de a hangot is tompítja. Aztán így közlekedünk. Se hall, se lát a fasz embergye. A környezetet meg csak pár méteres körben érzékeli, úgy menne át az éteren-életen, dinamikusan, aztán ha véletlen kiugrik egy szarvas, na akkor van valami visszahatás, meg reflexió, akkor eljut az AGYIG. Az persze már ilyen okádék, eredeti funkciójára (gondolkodás) alkalmatlan, tele van szeméttel (lomtár). Ki kell eztet szórni, majd egy nagy lomtalanítást én is tartok. A másik kukát is kiüríttem egyúttal (lila színű, lelkiszl.)... és amit még a végére biggyesztek, hogy legyen alja is (fentről lefelé írunk... így nem lehet építkezni, azt mondják az okosak: nem tudnak semmit, mert az írás az egy másik szövedéket, keményebb, tartósabb falakat emel [ami mellesleg kapu], mint egy Petronas torony...): amíg valaki elé nem táncol mondjuk, vagy a bokrokból rá nem ordít a kirándulóra, hogy vedd észre magad, nyúlj meg egy kicsit, a kocsányos szemeid mereszd egy kicsit jobban, és ha már van füled, halld meg a suttogást is, arra van, arra, ha már csak így tudunk kommunikálni, akkor ne fordítsd el, szóval Ember, hallj! Hallj, láss, jöjj, tégy. Tégy Magadért. És engedj az ösztönöknek. Persze én hiába látom, hogy szép az élet: nem látja senki, így cseszhetem. Remélhetőleg kitalálnak még páran a ködből, ezekkel kezdek majd valamit. Az ostobákkal mi legyen? Na ez jó kérdés... ha velük törődök, hogy mondjuk egy szinten álljunk, csak veszthetek: nem felemelés lesz, én lesüllyedek. A két világ annyira különbözik, még a szóhasználat se ugyan az, és ha már felveszem a szlenget, többé nem tudom magam kifejezni. Tovább hinteni az igét? Nem megy... max ott, és a még lejebb állóknak. Ördögi kör (világok harca, lám itt azért még van köd, valahol mindig lesz, valakik közt mindig). És ha belegondolok, a mostani helyre is talán így kerültem. Azt hittem, felfele megyek a hegyen. Baszkodom itt be a kapaszkodókat, hogy azért ne essek vissza, közben lehet, hogy egyre csak lefele megyek? Pedig ott a felhő a vélt csúcs körül, már kimennék a verőfénybe. Hoppá... mindenesetre az alászálló napot erről a párkányról is nézhetem. Az alászállót...