Kedden kezdődött talán. Felkeltem, és nem aludtam el többet. Furcsa, általában fordítva szokott megtörténni. Mindegy, a folyamat reverzibilis. El is alhatnék.. de nem vagyok olyan. Az élet egyharmadát alvással töltjük. Álom, édes álom. A halálnak vajon mekkorahányadát töltjük el ilyetén regenerációval? Biztos megvan rá a megfelelő szó...

Mármost, ha élek 100 évet, akkor 33-at alszom. Persze ez tartalmas 100 év lenne! Csak kérdés, melyik részét töltöttem el így. Lehet, hogy el van osztva, de lehet, hogy csak későn ébredek. Az első 33 év után? Tehát még van... 11 évem? De az már ősz hajszálakat jelent, és nem is akartam ilyen hosszan berendezkedni. Átgondolva még lehet is értelme a Krisztusi kornak, meg a vele járó "továbblépési" célkitűzésnek. Utánna nyílna ki a szemem? Az arányok nem is romlanának. Kérdés, bírom-e addig, vagy kudarcot vallok, mint ma (csütörtök van) is...

Onnan folytatom, hogy nem aludtam el. Ez még normális, tekintve, hogy mikor fekszem le általában. De hogy teljesen kimaradjon, nem volt rá példa egyes kivételes alkalmakon kívűl. Feküdtem az ágyon, aztán gondolkodtam hajnalhasadtáig. Onnan már nem volt megállás, vérszemet (és krónikus sápadtságot is) kaptam. 48 órára fel, kiáltottam, miközben lobogtattam egy szakadt zászlót. Aztán rohantam előre a géppuska tűzben. György királyért és Angliáért...

Elhittem magamnak, hogy működhet. Közben szövögettem a kis hálómat, mozgattam a szálakat, hátha lesz egy kis nyugodalmam itthon. Síri csend, hullaszag, a csillagok, egy üveg vodka mondjuk, meg én. De kirántották alólam a talajt... sebaj, vastag a bőr az arcomon. Pofáraesés-immunitás. Dolgozik az evolúió. Attól még nagy reményekkel vágtam neki az éjszakának. Ahogy közeledett a mágikus időpont, mégtovább nyújtottam volna: 60 órára! És közben azt is számoltam, hogy az egy hétnek, ami 168 óra (fuj) hány százaléka. És mennyi esik ki, satöbbi... de ez aztán csak elméleti síkon jött létre... az utolsó két órában ugyanis beadtam a derekam. Nem önszántamból. Bár nem is tiltakoztam teljes erőmmel. Feküdtem, zenét hallgattam, és figyeltem a légzésre, meg karkörzéseket csináltam, csak hogy el ne pilledjek. De egy óvatlan 20 másodpercben a hátam mögé került egy kurva álommanó, és erőszakot tett rajtam. Püff neki. 9.24-kor szólt a telefonom, gúnyosan csipogott, hogy teljesen nyílvánvalóvá tegye a vereségem.. megalázó és kioktató stílusban! Aztán mivel már mindegy volt, aludtam fél négyig. Látszik, hogy közeledik a tél, és rövidülnek a napok. Tényleg sokkal hamarabb sötétedik! Alig van fenn pár óráig a nap!

Szóval, amire rájöttem - mostanában kevés dologgal vagyok így - hogy hiába is ordítanánk, kiáltanánk a szélbe, vagy valakinek az arcába a dolgokat, érzéseket, nem lehet. Csöndben kell maradni. Szépen lassan, mert a lassú víz partot mos (minden okádékkal együtt). Meg az kiabál aki fél, ugye? Hát rendben: félek. Attól, hogy nem hallja meg senki talán a suttogást. A hallgatás meg is véd. A szerencse egyik titka. Meg hogy nem szól szám... satöbbi. De talán csak azért, mert az a fejfájás jobban fájna Nekik, mint nekem. Visszarúg, és ezeken a néma falakon még fel is erősödik, visszhangot is vet. Sajnos most vihar van, a dörgés elnyomná az üzenetet. Mert van hogy környezet akadályozza a közeget, zaj van. Interferencia. Le fogok majd ezzel számolni...

De így volt ez az alvással is. Nem keltem fel, hogy ne zavarjak. Feküdtem az ágyamban, kicsit fészkelődtem. Álltam fejen is, amit megengedett a szűkös hely. Ameddig a rácsok engedték... Éjszaka van, aludni kell. És nem bolondozni. Más pedig álma szent, óvatosan kell lépni, nehogy rájuk tapossak. Akkor kelek látszólag, amikor a többiek. nem is tudják, mit csinálok. Nem is értenék, lehet. (Magam se olykor). Pedig nem alszom, régóta ébren vagyok. A sötétben, az örök éjszakában. Nem akarom, hogy meglepetés érjen. Irigyeljük azt, aki álomba szenderül, és nem kel fel. Azt hisszük, elaludt. Lófaszt: meghalt. Ebben kurvára nincs semmi csodálatos meg irigylésre méltó. De talán csak az első alkalommal ideges az ember, utánna már megy a dolog. Én azért mégis élek, mint hogy aludjak. Így  kisebb rá az esély, hogy ne kelljek fel: észnél leszek, tudom mi történik. Még akkor is, ha odakint sötét is van. Mégha le is győz a test. Mégha  lassú víz partot mos, akkor is.