Tegnap megint előfordult: nem tudtam aludni (Az álmatlanság, más néven inszomnia napjaink talán leggyakoribb alvászavara ->akkor mi van, ha tudatosan nem alszom? ). Céltalanul kódorogtam a városban, játszóterek, boltok... sehol sem tanultam megnyugvást. Rádásul már inni sem volt kedvem. A homok felitta a maradék sört. Aztán hazabattyogtam (sétálgat; többnyire lassan vagy szomorúan), fél kettőkor nekiláttam vacsorázni. Ilyenkor nem szabad nehezet enni, csak néhány falatot csípni, tartottam magam, meg egy férfi akkor eszik amikor akar, és azt amit! Betoltam 4 szelet grillhúst, finom volt, irigykedhet is a világ.

Hát, mindennek megvan az ára. A boldogságnak, a szabadságnak is. Jelen esetben az, hogy álmatlanul dobáltam magam. Órákon, napokon, heteken, hónapokon.... évezredeken (milleniumokon át). Amire eljutottam az álmok földjére, minden darabokra tört, az eszmék leomlottak, kihúnyt az értelem fénye, csak a hold sápadt sugarai világították meg az emberiség maradványait. Aztán csend lett, a kő marad, de már az sem, elporladt. Egy domb tetejéről néztem végig. Lobogott még pár tábortűz, de kihunytak azok is. A csillagok következtek, a Föld kiégett kőgolyóvá vált, míg az égitestek darabokra szakadtak, meglepett az üresség. Hiába néztem a távolba, egyedül voltam a saját poklomban. Maradt semmi, annak a felszínén úsztam tovább, kísértettek az emlékek. Aztán én is alámerültem.

De nem voltak nyugodtak az álmaim.. lázasak és értelmetlenek. Mindig felijedtem. Mintha több személy harcolt volna bennem. Mindegyik mást és mást mondott. A saját igazát tartva sezm előtt. Önző keresztény, aljas moszlim, számító buddhista, mind-mind sugdustak gonosz dolgokat a fülembe. Aztán már nem is magam voltam, hanem más, és nem tudtam szabadulni tőle... elvesztettem a fejem, kinyitottam az ablakot, becsuktam, narancslevet ittam, klóros vizet.... bevetettem az összes trükköt. Már világosodott odakint, amikor még mindig azon aggódtam, nehogy a moszlim énem lepaktáljon a kereszténnyel, és diktatúrát építsenek! Az inkvizíció és a dzsihád, belegondolni is rossz. Honnan jöttek ezek a gondolatok? Kiszálltam volna a testemből, és összegyűjtöttem mások titkait? Magamba gyúrtam.. lehet, lehet... Legalább öt emberrel találkoztam, többszörös mentális diszfunkció. 

De az álmok beszédesek, ekkor kerülnek felszínre az elfojtott dolgok. Azt mutatnák, hogy idealista vagyok talán? Vagy azt, hogy ne zabáljak be lefekvés előtt. Ha így van, akkor vacsorára csak salátát eszem, és az erkélyen alszom. Ott nincs meleg...