Most, írás - gondolkozás közben - jutott eszembe, hogy én sötétben születtem... az éjszaka közepén, nem sokkal éjfél után. Mit jelenthet ez egy gyereknek? Mondjuk sokkal jobb, mint arra jönni a Világra, hogy pont lemegy a Nap. Legjobb lenne az első sugarára, persze. Első lélegzetvétel, egyben a fényből is. Nem is sírnék, csak mosolyognék a hirtelen bekékülő égre, a bárányfelhőkre... bár ezek éjjel is szépek: szürkének tetszenek, de ha megjelenik a Nap, máris színtváltanak (olyanok, mint máskor, csak épp a szem nem látja). Minek hát az oda, ha nagyon akarom még így is kifekhetek füvet cirógatni, és felhő-vonulást bámulni. Akár most is megtehetném. A legjobb az egészben, hogy alig kell várni a hajnal hasadtára! Meg is találtam, a pro érvet: mire megmártóztam a fényben, láttam a sötétséget. A leghidegebb napszakot átéltem, a rémisztő árnyakat, a hosszú egyedüllétet... felkészülten állok tehát az "eljövendő" idők elébe, jöhet bármilyen szél!

A címadáshoz (hány napkeltét is éltem) visszatértem a jó öreg asztromókus oldalhoz.. kikalkuláltattam a bijoritmusnál... de véletlen félrekattintottam, és most már azt is tudom, hogy 2044. október 20-án vagy halott leszek, vagy ha nem, hát majd azt kívánom - mondjuk ez most is igaz- elbaszott nap lenne: