~:bennfoglaltság, bennerejlés. Egy felső hatalomé, Istené. Itt, a mindennapokban. Kiválaszt, megfigyel, kilesi a szokásaid. Gyengéket keres. Amibe beleköthetne. De nem azért mert jó, vagy rossz. A tetteiben nincs semmi gonosz, ártani véletlenül sem akar. Viszont nem is az vezérli, hogy magasabb létsíkon lévőként imákat teljesítsen álló nap... az öröklétig, akármeddig. Jól akarja érezni magát, szórakozni. És szórakoztatni. Amolyan bohócdoktor. A humor a fegyvere. Ami rosszul adagolva... azért már megárt. Észre kell venni, és értékelni. Legalább egy mosollyal. Mint én! Bölcsen.

A mögöttes tartalmon, meg a mindenre ráhuzható szimbólumok merengtem, amikor villantott. A reggeli "részegség" és oldottság után jött az álom, a nap gyorsan elszaladt, sötétre ébredtem vala. Abban is feküdtem, tegyük hozzá. De én akartam hossz éjszakát, meg napfordulót. Megkaptam. Ez a tüske is csak most esik le... roppant vicces!

Eltűnődtem hát, hogy a korai öröm (kora reggeli...), az alvás, aztán a kései keléssel egybekötött kétségbeesés mennyire hasonlít valamire. Egyezik a méret. Figyelmeztető jel, ómen. Enni is kell, döntöttem el, a jeleket meg mi alkotjuk (Platóntól szíves elnézést kérek). Ekkor vagy az ő szelleme, vagy az IFH (isteni fekete humor) avatkozott közbe: a mikrózott burger az asztal előtt egy 10 centivel valami ismeretlen késztetés hatására (feltámadás?) kinyitotta a doboztetőt, átmászott a peremen, aztán alávetette magát a mélybe, hogy ott darabokra hullva teljesítse a végzetét, a számára kijelölt feladatot: mosolyra fakasszon egy búsképű lovagot. 9 pontos ugrás volt, a földetérés zseniális, bár terülhetett volna még egy kicsit. Nem lett elég kecsapos és mustáros minden. A húspogácsa meg finomabb is lett a kosztól (biztos placebó, anyám padlója nem lehet koszos).

Kell valami, ami fényt hoz a mindennapokba. Megkoronázza azokat. És ha annyira vicces, mint ez, akkor nem szabad dühöngeni: ki kell szenvedni egy mosolyt, mégha recseg és ropog is az arcszerkezet....