Érdekes, hogy mennyi reményt tud bennünk éleszteni egy még meg sem történt esemény. Várunk rá, tudjuk, hogy majd valamikor esedékes lesz. Talán napra pontosan, vagy csak intuitíven. Addig ez éltet, célt ad a kis életünknek. Van miért felkelni másnap is. Homályba vész az egész, olyan, mint ha egy erdei ösvény végén várna ránk egy tisztás, egy patak, vagy akármi. Egy szakadék. Mondjuk a tisztást sosem láttuk, de vágyunk oda, mert mindenféle szép elképzelésünk van róla... nem vall túl következetes gondolkdásra.

Habár, mint mondtam, addig vágjuk a centit, és örömmel tölt el, hogy mindjárt itt a Szent Miklós, akármi. Nem fogunk addig se fekáliában fetrengeni, mert nem ad ajándékot, csak a jóknak.

De mi van, ha már megszereztük? Ha már a hatalmunkba kerítettük a dolgot? Tudjuk róla, hogy senki másé, csak a mienk. Azt teszünk vele, amit akarunk. Így már teljesen értelmét veszti. Egy értéktelen dolog válik belőle, olyan, mint a többi. Semmi különleges nincs benne már. Miért vonzana valami, ami az enyém? Ami azt illeti, nap mint nap láthatom. Közömbös és megszokott lesz. Erre egy pillanat is elég. És ahogy egyre inkább közeledik valami, amire - mondjuk azt, hogy vártam - egyre inkább rájövök, hogy mit sem ér az egész. És mikor "magamévá teszem", azt mondom magamnak, hogy mit is képzeltél ember...

Miért érdemes egyáltalán várni, ha csupa csalódást okoz? Ha nem boldogít. Csak mondjuk elmondhatom, hogy teljesült. És? Ez nem okoz semmilyen kielégülést. A szavak csak szavak. Felépítenek egy látszólagos presztízst, egy valótlan képet. Amennyire könnyen megtörik egy tojás egy merőlegesen érkező ütéstől, úgy ez is csak egy... vékonyka fal. Azonban próbáljunk meg tojást összezúzni úgy, hogy párhuzamost hatunk rá. Nem könnyű. Ezt a képet is így ostromoljuk, mert nem akarjuk eltörni. Ha megnyitnánk - hisz tudjuk a módját, ismerjük a sok pici titkot, az igazságot-, ha a jó helyre sújtanánk... felfednénk. Elfolyna a tartalma, az pedig értékes. Létfontosságú, anélkül a saját valónk sebezhető marad. Közszemlére tészend.

Arról van itt szó, azt hiszem, hogy csupa olyan dologra várok, aminek nincs értéke. Talán semminek nincs. Vagy az kézzel megfoghatatlan, tapinthatatlan. Nem fér el egy zsebbe, vagy nem kell kitapétázni. Esetleg etetni, kialmolni... Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Róka koma jól látod... egyáltalán mit ér a nevem? Egy meghatározás, kategorizálás. Bekerít. Aki ismeri, birtokol Az ember is így kezdte. Ádám. Nevet adott az állatoknak, így azok a hatalmába kerültek. Nem tudjuk levakarni ezt sok szennyet magunkról?